Az ágy mellett állsz, teljesen felöltözve. Az inged nyaka kigombolva, az izmaid átrajzolódnak a vékony anyagon. Nem mozdulsz, tekinteted nem engedi el az enyémet. Meztelenül fekszem előtted, combjaim nyitva, a várakozástól már nedves vagyok.

“Élvezz nekem, hadd lássalak! Élvezz, az enyém az összes orgazmusod!” - A hangszíned is felizgat, a kezem a lábaim közé siklik, az ujjaim maguktól mozdulnak.

Mondd, mire vágysz!

Úgy érted, ebben a pillanatban?

Igen. Ha bármit választhatnál, mi lenne az?

Hmmm... két csajos hármas. Azt hiszem, ma arra vágyom.

Igen, és hogyan? Mit csinálnál? 

Tartanám a másik nő fejét. Szétnyitnám, felkínálnám neked. Csókolnám, amíg dugod. A számba élvezne. Átvenném az orgazmusát. Kiélvezném a hiányt, mielőtt engem is szétbasznál.

Megtörténhet.

"Add vissza, kérlek!"

"Ugyan, te sem gondolod komolyan!"

"De igen! Mi lenne, ha a változatosság kedvéért megengednéd?"

Hosszúnak tűnő, "felfüggesztett" pillanat. Még nem tudom, visszaadod-e nekem az irányítást, ami az elmúlt órákban hol nálad, hol nálam volt. Nagy levegőt veszel.... aztán letérdelsz. 

"Köszönöm, ígérem, jó leszek hozzád." - Ahogy megállok előtted, lehajtod a fejedet. Nagyon erősnek látlak ebben a pillanatban. - "És most játssz! Tudod, hogy nagyon szeretem nézni. Látni akarom!" 

A szőnyegen térdelsz. Meztelen vagy, a nyakadban lévő pántot leszámítva. A vastag bőrszíj gyönyörűen mutat rajtad. A belőled sugárzó férfierő, a szinte ugrásra kész, megfeszülő izmaid éles kontrasztban vannak a testtartásoddal, a földre szegezett tekinteteddel. Vársz. Én sem akarok még megszólalni. Nézni akarlak, beinni a látványt, minden apró részletet.

Föléd hajolok: ahogy hátrahúzom a fejed, ösztönösen becsukod a szemeidet. Egyetlen mozdulattal a nyakadban lévő pánthoz kapcsolom a láncot. A másik vége a kezemben. Ahogy a hideg fém a mellkasodhoz ér, egy pillanatra visszatartod a lélegzeted. Finoman meghúzom a láncot és eléd lépek:

- Nézz rám!

– Nagyon felhúzott reggel.

– De nem a fotó?

– De. A gondolat is. Tetszik ez az izmos, formás típus.

– Én most simán ki tudnék borítani valakit az ágyból ebben a cuccban, hogy csináljon nekem kávét...

Ott térdelt előttem, nem nézett rám. Várt, ahogy csak egy jó rabszolga tud. Engem egészen különleges izgalommal töltött el, amit mondani akartam neki. “Ma rendkívüli esténk lesz” - kezdtem. - “Vendégeket várok, akik vacsora után is maradni fognak. És te szolgálni fogsz. Engedélyt adtam nekik, hogy használjanak. Legyél jó fiú és ne okozz csalódást, különben kénytelen leszek előttük megbüntetni.”

A lélegzete egy hosszú pillanatra kihagyott, meztelen háta megfeszült. Még mindig nem szólalt meg.

Az interneten ismerkedtek meg. Elsőre vonzónak találta a nőt, aki hosszú barna haját legtöbbször szigorú copfban hordta. Sötétre rúzsozott szájával, fekete macskatekintetével, hajmeresztően magas tűsarkú cipőivel egy kicsit sem hasonlított azokra a nőkre, akivel korábban dolga volt. Akik kedvesek voltak, nevettek a viccein, hozzábújtak a moziban, és akik mindent megtettek neki az ágyban. És akiket nagyon unt.

Ez a nő nem nevetett. A mosolyát is különleges jutalomként osztotta. Néha napokig nem válaszolt az üzeneteire, aztán amikor előkerült, nem mondta, merre járt. A teste - amit eddig csak ruhában látott, de amit százszor elképzelt már anélkül - gyönyörű volt, de a legjobban mégis azt a határozottsága vonzotta, amilyet ritkán tapasztalt maga körül. Hozzászokott, hogy az emberek a kedvére tesznek. Mintha bármihez is lett volna kedve...